Keresés ebben a blogban

2020. május 17., vasárnap

Közösségi oldalak

Kedves Látogató!

Az elmúlt években sokkal nagyobb anyagot talált közösségi oldalaink blogjain, mint itt, vagy a honlapokon. A Közösségi rendszerekben található nagy számú jogsértés, nemzetközi szabályozatlanság vagy közösségi visszaélések, eltűnő anyagok miatt úgy gondolom, és úgy gondoltam, hogy változtatni kellene és illene a publikálási szokásokon is. Így ebből adódóan fokozatosan szeretném a körülbelül 70 Facebook oldalt és csoportot kicsit láthatóbbá tenni a nem ott működők számára is.
Tudni kell, hogy a Netlog és az IWIW, a korábbi felületek amelyek nagy mennyiségű anyagot tartalmaztak, átmenthetőség nélkül eltűntek, hiszen, hiába tölti le az ember, ha azok anyaga csak azzal a programmal látható és olvasható, amit ők használtak és megszűntettek.

Sajnos ez a jog és a nemzetközi szabályozás számos hibásan hozott törvénye, hibás eljárása és hibás alkalmazása.

Sokan látják ezt, de mégsincs változás. Nincs a szolgáltatási országok területén kötött szerződés, nyelvi fejlesztés, kapcsolat, és elmarad a személyes kontakt, a robotokkal pedig körbe megy a rendszer, nem megoldható semmi, és ez százmilliós jogdíj visszaélésekhez és lopásokhoz vezet, nem megfelelő szerzői jogi visszajelzési rendszerek, vagy azok teljes elmaradása, és a személyes kontaktok elhagyása miatt.


Ebből kifolyólag a blogokat is célszerű időnként lementeni, mivel számos esetben szerverproblémák adódnak, és az új rendszerek teljesítményben már nem tudják az a speciálisan kialakított egyedi felületeket produkálni, a konvertálással meg millió egy adatot elvesztenek a Google és a Facebook, valamint más felületek terén is.


A lapok nagy részét a Linkedinen és a Twitteren is működtetem, saját profil és név alatt, mivel a lapok nevét saját névre kellett váltani, valami komolytalan jogi visszaélés és nemzetközi szabályozatlanság miatt a Googel keretein belül, és a céges vállalkozói profilt személyi névfelhasználásra kötelezte, jogtalanul, így a pénzek is eltűntek, amiből az ember szerzői jogdíjat tudott volna fizetni, ami azt jelenti, hogy hibás szabályozással kényszerítik a felhasználókat jogsértésekre és vagy annak támogatására.

Személyes megjegyzéseim, szakmáimból és joggyakorlatomból kifolyólag. Talán némiképp azt remélem, hogy valaki nemzetközileg végre felfogja, és helyes útra képes terelni ezeket a dolgokat, vagy, a visszaéléseket más programozással és értelmi fogyatékosság nélkül elkezdi megváltoztatni.


Sok sikert kívánok mindenkinek a publikálásokhoz, tanulásokhoz, oktatásokhoz, és böngészésekhez is!

Keressék a közösségi és más oldalainkat, amelyeket a link és blogajánlókból követhetnek oldalainkon. Az oldalak átvisznek egymásba, a közösségi oldal hibás tiltásai után is, külön beírva a keresőbe blogcímeket, minden elérhető!

Sikeres, szép napot, estét, éjszakát kívánok mindenkinek, a világ minden táján!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KIEMELT BEJEGYZÉSEK

"Á lá recherche du temps perdu" - Újraírva!

"Á lá recherche du temps perdu" A Tollforgató Irodalmi, Történelmi, Ókor-Történelmi, Művészeti Lapcsoport, Az Egy Csepp Élet Onl...

NÉPSZERŰ BEJEGYZÉSEK