Lövey Varga Éva Botránykönyv részekben & Régész a pácban / Archeologist in the lurch & Seuso_Mindent Bele & Családfakutatások Mi a nagyobb bosszú?

 Lövey Varga Éva

Botránykönyv részekben & Régész a pácban / Archeologist in the lurch & Seuso_Mindent Bele & Családfakutatások

Mi a nagyobb bosszú?

"(...)Fárasztó sportág a pénzvadászat(...)"

 / Hofi Géza, Próbálj meg lazítani /

Hofi paródiái egyszersmind máig ható társadalomkritikák, a mindennapi életről. Az, hogy a művein, előadásain nőttünk fel, pótolhatatlan lehetőség volt, s az ma is. 

A dallamos rigmusok beleivódtak a gyerekekbe is, hamar megtanulta az ember értelmezni, érteni a humorát. A kevesek egyike voltam, aki talán gyerekként megismerhette. 

Azért jutott eszembe ma este, mert a szerkesztésekben, cikkírásban és házimunkában, a fordítások közepette eléggé elfáradtam.

Eszembe jutottak a rigmusok, a pénzhajhász világ, mely észre sem veszi saját bűneit, a jogvédett alkotások eltulajdonítását, a félrevezetéseket, adatcseréket, melyek növelik az eltűnt, félrekezelt, nem emlékező emberek számát...

Csupa rosszról írni kellemetlen lehet, de kell. De minden rosszban van valami jó is. Természetesen csak felfogás, nézőpont kérdése. Annak idején sosem gondoltam, hogy valaha ennyi rossz emberről, s tetteik rossz következményéről kell írni. Olyan emberekről, akiknek semmilyen szinten nincs, nem volt értékrendje, s nincsenek valódi értékeik. 

Szomorú, hogy ezeket a megállapításokat művészekről, jogászokról, régészekről, orvosokról, irodalmárokról, nyelvészekről kell leírni, csupa olyanról, aki politikusként történészként, közgazdászként, műszaki szakemberként végzett.

Ma már csak szlogen, hogy szakmunkás valaki, a hat diplomás a bírói hibák miatt hamar munkanélkülivé, iratnélküli emberré vagy éppen hajléktalanná válik úgy, hogy minden kapcsolatát lezárják, eltüntetik egész élete munkáját, tulajdonait. 

Nem kell feltétlen iskolázottnak, vagy felnőttkorúnak lennie. Attól még ember az ember, s élnie kell: enni, inni, lakni valahol, beszélnie, utaznia, a szükségleteit elvégezni. 

Ha egy természeti katasztrófa következtében elveszti mindenét, a szociális hálónak, annak hiányában a közösségnek le kellene tudnia vezetni egy segélyezési eljárást, s nem attól szenvedni, hogy segítenie kell, s nem belerúgni a segítségre szorulóba, nem öngyilkosságba, vagy magányba kényszeríteni.

Persze, az egyéni tűrőképesség változó, tolerancia határok nem csak neveléstől, szociális környezettől, hanem egyéni szándékoktól is függenek.

Fogas kérdés, hogy mennyire lesz publikus a magánélet ezek által. A tanároknak az iskolában gyakorlatilag ugyanúgy tudnia kell mindent, mint a szülőnek vagy a plébánosnak, esetleg a munkaadónak: együttműködés, megoldások végett. Az ügyvédnek, ügyintézőnek el kell mondanod. Hol van itt hát valódi adatvédelem, magánélet? Talán mondhatjuk, hogy sehol.

Amikor bosszúból a testvér, unokatestvér nem veszi fel a telefont, a gyerek elszökik otthonról, bár vágyik a szülő után, vagy a szerelmes elengedi azt, akire szüksége van, vagy akár ő maga űzi el, hajtja más karjaiba, máris problémákat, hazugságokat gyárt, más irányba tolja el az utakat, más időzónákba helyezi a megoldási lehetőségeket, más helyekre a megoldásokat. Hogy valóban nem azzal akar veszekedni, akit szeret, vagy nem annak az életét akarja nehezíteni, természetes. De az is, hogy nem a magáét, s ezt nem mindig látja. Sem ő, sem a másik oldalon álló partner...

Talán, ha már mesélni kell, a gyerek is megérti, ki kell találnia valamit, ami elrugaszkodik a valóságtól, mégis közel áll hozzá...

Valahogy az élet ezen dolgok kombinációiból áll. A másik életének része csak akkor tudsz lenni, ha az igényli, vágyik rá, s teret ad neki, neked.

Egyébként csak másoknak fog lehetőséget biztosítani, állandóan hátrányba helyez, eltol, elrak... S elszaladt az élet...

Mindennek van két oldala... Mindenki választ. Te is. Ő is, én is.

Ha rosszul akar, ha fél a hibától, bizonytalan, azt fogja megvalósítani.

S te hiába küzdesz ellene. Ez az ő döntése. Ezért nem lehet mindenkit meggyógyítani, életben tartani. Mindig az a másik dönt, ha te nem döntesz. Egy sikerhez azonos cél, közös döntés kell. 

S a döntést ugyan elodázhatod, de mindig jön majd valaki, aki közbeszól... Attól függően kit hallgatsz meg, kit engedsz be.

Ha a gyermekedet odaadod másnak a keze alá, akkor marad a tied, ha te akarod... 

S talán egyszer elgondolkodsz, mit is jelent a jog, meg az igazság...

Szeged, 2021. október 04. 23:42